You are here

Földes György 2007-ben megjelent cikkei

 Luxemburgban is klarinétozik Woody Allen 

Luxemburg: ahol a "részvétel a fontos"-t is díjazzák
2005-ben Luxemburg kiérdemelte az Európa sereghajtója címet – legalábbis labdarúgásban. A németországi világbajnokság csoportmérkozései során ugyanis – San Marinóval párban – a nagyhercegség „profi” válogatottja egyetlen mérkozést sem tudott nem elveszteni. A két mini állam közötti negatív vetélkedést azonban a luxemburgiak katasztófális gólaránya (5:48) döntötte el. 

Újra otthon – csalhatatlan jelek
2007-ben még nem voltam otthon. Ritkaság ez, mert a munkát a szabadsággal összekötve általában 2-szer 2 hetet töltünk Magyarországon. Az ezredforduló körül munkám révén éveken keresztül hónapokat töltöttem Budapesten. Olyankor együtt éltem a várossal, az országgal, nem voltak szembetunok a változások. Most annál inkább. 

Ivanovics nyert Luxemburgban
Szinte egymásnak adják a kilincset jelenlegi és volt világklasszisok a világ egyetlen nagyhercegségében. A tenisz szerelmesei elobb a Sony Ericsson WTA Tour keretében sorra kerülo torna döntojében Ana Ivanovicsot és Daniela Hantuchovát tekinthették meg vasárnap, szerdán pedig John McEnroe bemutatójátékát csodálhatják.

A legnagyobb luxemburgi börtön lakóinak háromnegyede külföldi

Lemaradt a dobogóról a luxemburgi nagyherceg 

A világpolitika egyik nagy öregjét vesztette el - Elhunyt Gaston Thorn
79 éves korában ma hajnalban elhunyt Gaston Thorn. A nemzetközi híru politikus 1974-79 között Luxemburg miniszterelnöke, 1975-76-ban az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyulésének elnöke, majd 1981-85 között az Európai Bizottság elnöke volt.

Egy belga viszontagságai a magyar vasutakon
Ha csütörtök, akkor ez nem Belgium. Augusztus 2-án csütörtökön egy Luxemburgban dolgozó belga állampolgár, B., Nyíregyházáról Budapestre utazott. Az egyébként 3 órás vonatút 8 órásra sikeredett, és mint a “80 nap alatt a Föld körül” címu Verne-regény hosei, B. az elefánt és a léghajó kívételével szinte minden közlekedési eszközt kipróbált. 

A Vörös Hadsereg Frakció keze (majdnem) Luxemburgig is elért
Amint arról a német Bild Zeitung csütörtöki száma beszámolt, az 1998-ban önmagát feloszlató, egykor hírhedt nyugat-német terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) 1977-ben Willy Brandt egykori kancellár elrablását tervezte. Még ugyanabban az esztendoben végrehajtottak volna egy gyilkos akciót is a Luxemburgban ülésezo közös piaci külügyminiszterek ellen. 

Cancellara nyerte az idei Gala Tour de France-t Luxemburgban
Egy év kihagyás után ismét megrendezték Luxemburgban a Bjarne Riis által 1996-ban életre hívott gálát, amely a múlt héten befejezodött francia körverseny mintegy ráadás szakasza. Riis, a CSC csapatának jelenlegi sportigazgatója, egykoron a luxemburgi ACC Contern versenyzoje volt az elso, aki megnyerte ezt a viadalt, amelyen inkább a részvétel, mintsem a gyozelem a fontos. 

Mustapha Hadji a "világ élvonalában"
Frappáns, és egyben szomorú Hegyi Iván csütörtöki, „Leírt labdarúgás” címu írása. Mégis elmosolyodtam, amikor a futball-gödör legmélyén tanyázó magyar foci és a világszínvonalt sosem látott Luxemburg között húzott kvázi-párhuzamot. 

Radio Luxembourg: 50 éves az RTL német adása
Van-e olyan a mai 40-50-es korosztályban, aki tinédzserként ne tekergette volna a tranzisztoros vagy csöves rádió állomáskeresojét, hogy felhangozzék az (angol nyelvu) „Radio Luxembourg”, és induljanak a számunkra akkor még más módon szinte elérhetetlen nyugati slágerek.

57 év után ismét luxemburgi ezüst a Tour de Suisse-en 

Kerékpár: túlszárnyalták a reményeket a Schleck-testvérek
A Tour de France és a Giro d’Italia versenyeken szereztek a luxemburgi kerékpársportnak hírnevet egy éven belül két alkalommal is a Schleck-testvérek.

 Klímakímélo tömegközlekedésre csábítják a luxemburgiakat
Csökkennek a tömegközlekedés díjai - Luxemburgban
Július 1-ével jelentosen csökkennek egyes tömegközlekedési tarifák, adták hírül a vezeto országos napilapok. A hír nem kacsa, de a helyszín sajnos nem Magyarország. 

New York a zene luxemburgi fellegvárában
A május eleji budapesti fellépést követoen csütörtökön európai körútjuk utolsó állomásán, Luxemburgban adtak nagysikeru koncertetet a világhíru New York-i Filharmonikusok. Elutazásuk elott ma még egy fellépés vár az Egyesült Államok elsoként alapított szimfónikus zenekarára, amely bejárta szinte az egész világot. Közel 60 ország több mint 400 városában zenéltek, és másfél éven belül másodszor jutottak el a nagyhercegségbe. 

Elkobozzák a mobilozó autósok telefonját - Belgiumban
Néhány nappal hivatalba lépését követoen vakmero – ám közel sem haszontalan – utasítást adott a rendorségnek Serge Lipszyc, Belgium Luxemburg tartományának új államügyésze. 

Luxemburg és az Euroviziós Dalverseny
Miközben odahaza mindenki Rúzsa Magdinak szurkolt, majd örült a Helsinkiben megrendezett 52. dalfesztiválon elért nagyszeru eredményéhez, a NOL luxemburgi levelezoje összegyujtötte a miniállam eddigi eredményeit – sikereit és kudarcait – a kontinensviadalon. 

Jól cseng a Törley név Luxemburgban
Második alkalommal rendez kiállítást Luxemburgban Törley Mária szobrászmuvész. Legutóbb 2004. április végétol május elejéig, hazánk EU-csatlakozásának napjaiban rendeztek tárlatot alkotásaiból a Nagyhercegségen. 

Hol németül, hol franciául szólalnak meg Brecht hosei
Rendhagyó eloadást láthat a közönség egy héten keresztül a Luxemburgi Nagyszínházban. 

Utazás Luxemburgból Párizs szívébe: vonattal gyorsabb - TGV jegyek elovételben
Amint arról a Népszabadság nemrégiben beszámolt, április 3-án világcsúcsott döntött a TGV, amikor egyik szerelvényének végsebessége elérte az 574,8 km/h-t. A szuperexpresszt több új keleti vonalon is indítják, június 10-én a régóta óta várt Luxemburg-Párizs vonalon is.

A világ legerosebb embere - Foggal és körömmel:
kisrepülok felszállását akadályozta meg

Huszonkét bejegyzés a Guinness Rekordok Könyvében, kettészakított telefonkönyvek, puszta kézzel és foggal meghajlított szögek, elhúzott vonatok és hajók: csak néhány példa a luxemburgi Georges Christen "szakmai" életrajzából. A világ legerosebb emberét a franciaországi Morfontaine-ben kialakított "edzotermében" kereste fel a Népszabadság luxemburgi levelezoje. 

Luxemburg: napi egy Porsche
Nem lankadt az új autók iránti kereslet Luxemburgban. 2006-ban 50837 új gépkocsit helyeztek forgalomba, ami 4,8 százalékos növekedés egy év alatt. Porschébol minden naptári napra jutott egy eladás.
 
Nagy sikerű Kocsis-koncert Luxemburgban
Telt ház, 1500 fős közönség előtt adott nagy sikerű koncertet a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar vasárnap este Luxembourgban. 2007-ben Luxemburg fővárosa Európa Kulturális Fővárosa. A határokon átívelő, nagyszabású eseménysorozat (több mint 500 eseményt rendeznek ebből az alkalomból) színvonalas programokat ígér.
 
Öt évvel a rettenetes terrortámadás után új felhokarcoló – a Szabadság tornya – elso acéloszlopai nottek ki a földbol a Világkereskedelmi Központ helyén. A Ground Zero néven ismerté vált, eleddig üres kráterben George Pataki kormányzó és Michael R. Bloomberg polgármester jelenlétében december 19-én állították fel az új épületegyüttes elso oszlopait, amelyek egyenesen Luxemburgból érkeztek.