You are here

Állást keresek - bárhol, bármit

Számtalan levelet kapunk a honlapon keresztül, amelyekben álláskereséssel kapcsolatosan kérdeznek. Mivel úgy tűnik, nem elég a Kapcsolat fül alatt elhelyezett rövid tájékoztató és a Munkavállalásról menüpontban felsorolt információ, most megpróbálok pár sorban még részletesebb tájékoztatást adni.

Leginkább azokhoz szólok, akik Magyarországról próbálnak itt állást találni. Mint említettem, a találásban nem tudunk segíteni, csak összegyűjteni az ügynökségek és internetes portálok címeit és közreadni. A többi a kedves érdeklődőre van bízva, vagyis meg kell látogatni az internetes oldalakat, regisztrálni, feltölteni az önéletrajzokat, felhívni az ügynökségeket stb. Nem könnyű Magyarországon ülve állást találni. Ha meg is van a kiszemelt hely, akkor számolni kell azzal, hogy az állásinterjúra el kell utazni. Skype-on történő interjúztatásról csak hallomásból tudok és az sem luxemburgi cég volt... Ha nem EU-s állásinterjúról van szó, akkor a kiutazás és szállás költségeit saját magának kell fizetni - legalábbis hozzám még nem jutott el más információ.

Nyelvismeret nélkül szinte lehetetlen még bárhol-bármilyen állást is találni, még akkor is, ha valaki itt él. Kicsit társalgok angolul (jobb esetben franciául) hozzáállás nem könnyíti meg a siker elérését. Ez egy háromnyelvű ország, ahol a három nyelven (francia, luxemburgi, német) kívül sok helybéli álláskereső más nyelvet is beszél (pl. portugálok sokan vannak) és még sokan próbálnak a környező országok határmenti településeiről állást találni, és nekik nincs nyelvi és lakhatási problémájuk... Nem akarok nagyon pesszimista lenni, de tényleg, nyelvismeret nélkül mostanában jobb nem elindulni külföldi munkavállalás terén... esetleg ha valaki nagyon speciális ismeretekkel rendelkezik és nagy hajlandóságot mutat a nyelvtanulásra (jut eszembe, tud valaki Windows kernel programozót? :-)

Ha már legalább van angol társalgási ismeret - értsd: nemcsak magamról és családomról tudok 5 percig kisebb megszakításokkal beszélni - akkor nagyobb az esély, mert vannak itt olyan angol/amerikai cégek, ahol elegendő az angol nyelvtudás (főleg közgazdasági, pénzügyi területen)

Ha valaki úgy gondolja, hogy kiutazik ide és pár napon/héten belül talál állást, nagy kalandra adja a fejét... A lakásbérlés nem olcsó és többnyire 1 éves szerződést kell aláírni. Biztos állás esetén is sokan napokig szállodáznak vagy panzióban élnek 1-2 hónapot. Ráadásul a bárhol-bármilyen típusú munkákra itt is sokan sorban állnak. Jó példa erre a luxemburgi tudósítónk, Földes György által írt régebbi cikkében említett portás álláshirdetés, ahol a három hivatalos nyelven kívül még plusz angol nyelvismeret előnynek számít...

Amit tudok még tanácsolni: EPSO versenyvizsga. Az EPSO egy úniós "állásközveítő iroda", amely megszervezi és lebonyolítja, lebonyolíttatja a versenyvizságat, amelyeket az EU-s intézmények kérnek. A honlapjukon megjelennek az aktuális versenyfelhívások, valamint feltételek és mivel éppen most vannak átszervezés alatt a versenyfeladatok, érdemes gyakran megnézni a honlapjukat. Viszont ott is feltétel a magyar nyelvismereten kívül az angol, francia vagy német nyelv magas szintű ismerete, mivel a versenyfeladatok egy része idegennyelven történik.

Érdemes több forrásból érdeklődni, utánaolvasni és nem elhinni mindenféle meséket a kolbászból font kerítésekről és a több mint tízezer EUR-t kereső EU-s állásokról... 

Igyekszem majd még frissíteni és bővíteni ezt a bejegyzést, illetve szabadon lehet kommentálni, kérdezni stb.

Gy.I.K.: 

Hozzászólások

http://www.kernel.hu/  Talán itt tudnak segíteni..